Nyugat-Európában…
Az Örkény Színház már tavaly júniusban tudatta, hogy az ünnepelt színész, Csuja Imre nyugdíjba vonul. Akkor hozzáfűzték, hogy a művész futó előadásait megtartja. A színház csütörtöki közleményében viszont bejelentette, Csuja Imre utoljára június 3-án lép színpadra a Kertész utcai Shaxpeare-mosó című előadásban.
Fotó: Mediaworks
Nyugat-Európában…
Brüsszel csak a 6,5 milliárd eurós vissza nem…
Állatvédelmi vita indult egy Magyarországon is felbukkant egzotikus békafaj miatt. A vietnámi mohabéka megjelenése a hazai piacon sokaknál a szállítási körülmények és az egzotikus állatok tartásának…
Két vármegyében is lakóházakhoz riasztották a katasztrófavédelmet kedden. Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében egy idős házaspár otthona vált lakhatatlanná egy eldobott cigarettacsikk miatt – a férfit a…
Így védekezett a férfi, aki hagyta megfagyni az édesanyját Pusztavacson
️
️
Döbbenetes ítélethirdetés: 2 év börtönre ítélték azt a férfit, aki embertelen körülmények között hagyta sorsára 77 éves, beteg…
„Rólam azt lehet tudni, hogy nincs az a pénz, amiért eladnám a…
️
皿Han Dokszut bűnrészesnek találták a szükségállapot 2024 decemberi kihirdetésében.
Részletek a kommentben
️
További információk: https://novekedes.hu/nav-infotar/kozeleg-a-hatarido-mar-csak-ket-het-van-hatra-az-szja-bevallasig