Ukrajna benyújtotta hivatalos kifizetési kérelmét az Európai Bizottsághoz, amelyben 2,7 milliárd euró folyósítását kéri az uniós kasszából. Ezt a pénzt egy különleges uniós alapból fizetik ki, amelyet…
A leköszönő miniszterelnök arról beszélt, hogy az új frakció összeállítása különösen nehéz feladat volt, mivel huszonöt parlamenti képviselő visszaadta mandátumát, helyükre pedig huszonöt új képviselő lépett be. Úgy értékelte: "azok, akik visszaléptek, saját személyes szempontjaikat a közösség érdekei mögé helyezték, mert úgy ítélték meg, hogy a Fidesz–KDNP számára most egy sikeresebben működő, ütőképesebb frakció felállítása az elsődleges."
"Ezek komoly döntések, személyes áldozatként is felfoghatók, hiszen megharcoltak ezekért a mandátumokért, meg is kapták, mégis most visszaadták, mert úgy gondolták, hogy ez a közösséget illeti meg" – hangsúlyozta Orbán Viktor, aki szerint ez egy bajtársias döntés volt, és jól mutatja, hogy „a mi közösségünk, ami mindig is Magyarország legegységesebb politikai közössége volt, most is az”.
Ukrajna benyújtotta hivatalos kifizetési kérelmét az Európai Bizottsághoz, amelyben 2,7 milliárd euró folyósítását kéri az uniós kasszából. Ezt a pénzt egy különleges uniós alapból fizetik ki, amelyet…
Hegedűs Zsolt angol mintát hozna a magyar egészségügybe, de azt, hogy az ambiciózus elképzelések kivitelezését hogyan oldaná meg a Tisza-kormány, senki sem tudja.
A parlamenti frakciók megállapodtak az alakulóülés legfontosabb pontjaiban. Bujdosó Andrea, a Tisza Párt leendő frakcióvezetője szerint már csak technikai részleteket kell véglegesíteni.
Ellenőrzést hajt végre a fogyasztóvédelem