"Vannak nemzeti vívmányaink, amiket ha lerombolnak, akkor az embereknek rosszabb lesz, nem jobb, és az új kormány azt ígéri, hogy jobb lesz az embereknek" – mutatott rá Orbán Viktor. Hozzátette: ő egyelőre nem akar rossz szándékot feltételezni a még meg sem alakult kormányról, de a döntéseik alapján majd látni lehet, hogy mit akarnak - hangsúlyozta a leköszönő miniszterelnök a Patriótának adott interjúban.

Donald Trump amerikai elnök ennek kapcsán arról beszélt, hogy az Egyesült Államok és Irán között akár már a hétvégén újabb tárgyalások kezdődhetnek. Trump szerint Teherán hajlandó lehet hosszabb távon…

A Magyar Vagon IC+ vasúti kocsicsaládjának új generációja jelentős technológiai és kényelmi ugrást hozhat a hazai vasúti közlekedésben. A magyar vagongyártó ígérete szerint az új vonatkocsikat…

A közel-keleti konfliktus kirobbanása óta háttérbe szorult a váltás az amerikai Fed élén, holott az ideje egyre közeledik, ráadásul több, korábban nem tapasztalt esemény miatt bonyolódik. De lássuk…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye