Magyar küldöttség ment Ukrajnába, hogy megnézzék a vezeték állapotát. Hozzátette: ez egy lehetőség Zelenszkijnek is, és a Molnak is. Úgy véli, az, hogy Zelenszkij nem akar tudomást venni a…
Gulyás Gergely újságírói kérdésre azt mondta: Zelenszkij a kormányfőt fenyegeti halálosan. Ilyenkor nem kell csodálkozni, ha a kormány tagjai durvábban fogalmaznak. Azt mondta, az európai civilizációban állam és kormányfők nem fenyegetik egymást halálosan. A tárcavezető azt mondta, az orosz ukrán háborúban Donald Trump mindent megtesz a békéért, emellett több konfliktust lezárt. Hozzátette: egy országgal szemben pedig háborút indított.
Fotó: Mediaworks
Magyar küldöttség ment Ukrajnába, hogy megnézzék a vezeték állapotát. Hozzátette: ez egy lehetőség Zelenszkijnek is, és a Molnak is. Úgy véli, az, hogy Zelenszkij nem akar tudomást venni a…
Már családját is fenyegetik az ukránok Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek. Brüsszel azonban hallgat.
Olajszállító hajót ért iráni támadás.
Forrás: Military Today
Gulyás Gergely az Orbán Viktort ért, Ukrajnából indított fenyegetésekre reagálva elmondta, nem lehet sem Magyarországot, sem a miniszterelnököt, sem a családját fenyegetni.
Az ellentmondások embere. #mandiner
Az egy dolog, hogy vége van a szabályokon alapuló világrendnek, de úgy néz ki, hogy a szabályok józan észen alapuló maradék részét is felrúgják azok, akiknek úgy tűnik, hogy már minden mindegy.…
Bár már rengeteg videó van arról, ahogy Ukrajnában az állam polgárai, hogy próbálják meg útját állni Zelenszkijék toborzótisztjei tombolásának, most egy újabb helyszínen veszítették el végleg a…