Orbán Viktor hétfő reggel arról írt, hogy Magyarország üzemanyag-ellátását sikerült megvédenie a kormányban és bár Magyarország energiabiztonsága minden pártszempontot felülír, az ellenzék, élükön a Tiszával, szégyenszemre hallgat. „Nyilvánvalóan azért, mert nemzeti kormány helyett Brüsszellel és Kijevvel összhangban ukránbarát kormányt akarnak hatalomra juttatni Magyarországon. Ezért nem állnak ki a magyar emberek és Magyarország érdekei mellett. Orosz olaj és gáz nélkül a benzin ára 1000 forint lenne, a háztartások rezsiköltségei pedig három-négyszeresükre emelkednének. Ezzel zsarolnak az ukránok, és ehhez asszisztál a Tisza. Csak a Fidesz a biztos választás” – húzta alá bejegyzésében a kormányfő.

Zelenszkij maffiaállama nem képes elfogadni, hogy más nemzetek élni merészelnek, annyira elszállt a rezsimje, hogy bármire képes már. Az ukránok elzárták előlünk a kőolajat, szerződést szegve, de meg…

Azon gondolkozom, hogy előfordult-e az utóbbi 36 évben egyszer is, hogy a magyarországi baloldal és a liberálisok a nemzet, az ország oldalára álltak. Náluk még az eredeti kommunistáknak is több eszük…

Több uniós ország külügyminisztere bírálta Magyarországot, amiért blokkolta az Ukrajnának nyújtott pénzügyi támogatásokat. Szijjártó Péter szerint Budapestet politikai nyomás alá helyezik, miközben…

Nem előzmény nélküli az ukránok ténykedése a Barátság kőolajvezeték körül. Zelenszkij már tavaly augusztusban nyíltan megfenyegette Magyarországot, hogy a vezetéket elvágja, ha nem változtat az ukrán…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye