Adóemelés, az anyák adómentességének megvonása, a nyugdíjrendszer átalakítása – az elmúlt hónapokban ezekről beszélt a Tisza egyes politikusai és a párt körül dolgozó szakértők. A tervek súlyos megszorító jellege mellett ez azért érdekes, mert lényegében ezt irányozza elő az a hatszáz oldalas megszorítócsomag is, ami novemberben került nyilvánosságra és amiről a Tisza azt állítja: semmi köze hozzá. A tagadás szintén árulkodó lehet, Tarr Zoltántól Ruszin-Szendi Romuluszig ugyanis azt hangoztatták tiszások, hogy előbb meg kell nyerni a választást, aztán ismertetik terveik részleteit. Összeállításunkban bemutatjuk, hogy a párt politikusai és szakértői miként buktatták le magukat, mégpedig a saját hangjukon.

Fotó: Mediaworks

Éles fordulat rajzolódik ki a NATO kommunikációjában: a korábban hangoztatott ukrán győzelem ígérete elhalványult, Mark Rutte főtitkár már csupán a túlélést nevezi meg célként. A szövetség vezetésében…

Brüsszel minden egyes követelése a megszorításokra szerepel a Tisza-csomagban is - erre hívja fel a figyelmet az Ellenpont.
A portál az országspecifikus ajánlásokat és a Tisza Pártnak tulajdonított…

Visszatért a Földre csütörtökön a SpaceX amerikai űrkutatási vállalat Crew-11 missziójának négyfős legénysége, miután a küldetést az egyik űrhajós egészségi állapota miatt megszakították – jelentette…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye