Magyar Péter személyes felelőssége, hogy a hívei a közszolgáltatásban dolgozók ellen hergelnek. Ez igazi bűn és felelőtlenség, egy választás nem érhet annyit, hogy buszsofőröket köpködjenek le, vagy vasúti dolgozókat, orvosokat és ápolókat gyalázzanak, ők inkább tiszteletet érdemelnek – fogalmazott Lázár János a Lázárinfó extra rendezvényen. Mint a miniszter hangsúlyozta, a Tisza Párt elnökét és az általa vezetett baloldalt nem érdekli a magyar emberek sorsa, ők csak a hatalomra vágynak és tudatosan tagadják el, hogy valójában mit akarnak tenni az országgal.

Fotó:
Wierl Ádám

Többszöri halasztás után, a nevetségesség határát súroló amatőr körülmények között elindult a napokban a Tisza Párt jelöltállító színjátéka. Megismerve az álságos folyamatban részt vevőket, mára…

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye