Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Marco Rubio amerikai külügyminiszterrel egyeztetett telefonon az ukrajnai háború lezárását célzó folyamatról, valamint energiabiztonsági kérdésekről…

A balos csürhe egyik tagja ráadásul az a Márki-Zay Péter volt, aki pár éve még miniszterelnökként akarta egyesíteni az országot, valamint akinek nem sikerült még egyéni körzetben sem legyőznie Lázár…

Magyar fiatalok Határtalanul - Hír.FM
Sokat tehetek a magyar fiatalok a Kárpát-medencében azért, hogy ne a rombolás, hanem az építkezés legyen a közélet megatározó eleme. Ezt segíti a Határtalanul a Magyar Fiatalokért Egyesület is,…

Tisza Párt megijedt a demokráciától. Történt ugyanis, hogy amint bejelentették, hogy nemzeti konzultációt tartanak a Magyar Péter bandája által tervezett adóemelésről, Bütyök és barátai azonnal…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye