Évtizedekig nem lehetett beszélni a kommunizmus idején a megszálló Vörös Hadsereg rémtetteiről, a magyar nők ellen elkövetett tömeges nemi erőszakról. Ma sem tudjuk mennyien lehettek, lehetnek az áldozatok, ám nemrégiben különleges égi patrónust kaptak. Bódi Mária Magdolna nem lehetett apáca, ezért munkáslány lett, és világi apostolként segítette munkatársai, ismerősei, valamint kifejezetten a gyerekek életét, illetve terjesztette körükben a krisztusi tanítást. A front átvonulásakor őt magával hurcoló szovjet katonát persze nem érdekelte Magdi évekkel korábban tett tisztasági fogadalma, ám a lány – a várható következményt, a vértanúhalált tudatosan vállalva – nem engedte, hogy meggyalázzák, hanem megsebesítette a katonát, aki bosszúból lelőtte.
Az 1945. március 23-án, mindössze 22 évesen meggyilkolt Magdit már életében is különleges légkör vette körül mély hite és másokkal szembeni végtelen segítőkészsége miatt, halála után pedig elterjedt a környéken a tisztelete. A kommunista diktatúra gáncsoskodása miatt hatvan évnél is hosszabb csúszással ugyan, de régi adósságot törlesztve, 2025. szeptember 6-án, Veszprémben boldoggá avatták őt. Életéről, lelkiségéről és tiszteletéről Varga Tibor László levéltárossal, a boldoggá avatási szertartás történész szakértőjével beszélgettünk.
#magyarnemzet #sorsfordító #múlt #történelem #kereszténység #vértanú
/posztok.hu

Kiderült Ursula von der Leyen titkos terve.
️






