Pénteken este még az utolsó percekben is érkeztek hívek, hogy leróják a kegyeletüket Ferenc pápa ravatalánál. Ezt követően a bazilikát bezárták, este 8 órakor pedig ünnepi liturgia keretében zárták le a katolikus egyházfő koporsóját. A Szent Péter téren napok óta tartanak az előkészületek a szombati temetésre, amelyre kétszázezer embert várnak, valamint delegációk, államfők, uralkodók is jelezték részvételüket. Rendkívüli intézkedéseket vezettek be, csak azok léphetnek át a kordonon, akik dolgoznak, vagy szolgálatot teljesítenek a téren. Az újságírók számára is külön tribünt építettek, hiszen a világ minden táján közvetítik majd az egyházfő temetését. A szertartást a Magyar Nemzeten is követheti.
/posztok.hu






👇

