Monostorapáti plébániai közössége Buzás Gergely neves régész vezetésével dolgozik a helység nevét adó monostor romjainak feltárásán.

Monostorapáti kilencszáz évvel ezelőtt felszentelt bencés monostorának romjai a helyi plébániai közösség kezdeményezésére kerülnek napjainkban feltárásra. A regénybe illő történelmi fordulatokról tanúskodo romok között az eddigi kutatómunka eredményeként már több más érdekes lelet mellett előkerült a monostort alapító Atyusz és Gyöyörű sírja is.

Az advent elhozza évről évre a lehetőséget, hogy nagyobb teret adjunk Istennek az életünkben. Hiszen minden kegyelem forrása Ő. Növekedjen bennünk a hit és a remény, hogy Isten munkálkodik bennünk,…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye