A parlament mai ülésnapján a baloldali vállalkozó ügyei mellett szó volt a járvány elleni védekezésről és az üzemanyagárakról is.

A parlamentben a napirend előtti felszólalások között szó volt Bige Lászlóról, akiről Budai Gyula, a Fidesz országgyűlési képviselője elmondta, hogy hűtlen kezelés bűntette miatt vádat emeltek a vállalkozó ellen.
A járványkezelésről szólva Rétvári Bence arra emlékeztetett, hogy a baloldal álhíreket terjesztett és bírálta a kínai vakcinákat.
A benzinárak emelkedésével összefüggésben pedig Dömötör Csaba elmondta, hogy a baloldal kormányra kerülve semmit nem tenne az energiaárak megfékezése érdekében.

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye