"A vagyon elleni bűncselekmények száma harmadára, 81 ezerre esett vissza, míg a közterületen elkövetett bűncselekményeké 2020-ban 53 százalékos javulást ért el."

Magyarország a világ egyik legbiztonságosabb országa, ez pedig tovább erősíti a közbizalmat az igazságszolgáltatás és az államhatalom felé- mondta Varga Judit az Amire Magyarország büszke lehet – A nemzeti büntetőpolitika sikerei, vívmányai 2010–2021 között című tanácskozás megnyitójában.
Varga Judit arról is beszélt, hogy a lakosság biztonságérzetét leginkább befolyásoló, a köznyugalmat megzavaró bűncselekmények száma 2010 óta hetven százalékkal csökkent, ebben az időszakban az ismertté vált bűncselekmények éves száma 450 ezerről 160 ezerre esett vissza, aminek köszönhetően Magyarország a világ egyik legbiztonságosabb országa lett.

Éjszaka a leghidegebb helyeken fagypont közelébe csökken a hőmérséklet.

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye