A főpolgármester büszke arra, amit a DK-val együtt elértek és szerinte nem lehet Gyurcsány nélkül elképzelni a közös baloldali listát.

2014-ben – többek között – én voltam az, aki követelte, hogy az akkori baloldali pártok ne hagyják ki a Demokratikus Koalíciót az ellenzéki összefogásból – vallotta be Karácsony Gergely, aki vasárnapi kampányrendezvényén ismét hitet tett a Gyurcsány-párt mellett. A Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje – aki pont a DK-s Dobrev Klárától kapott ki az előválasztás első fordulójában – arról is beszélt, hogy büszke arra a politikára, amit a Demokratikus Koalíció polgármestereivel és képviselőivel, valamint Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettessel közösen elértek.

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye