Szeptember 28-án délben az első két sort leszámítva minden jegy elkelt a film október 22-i első nyilvános vetítésére.
„Nem akartam engedni, hogy elvegye tőlem mindazt, amiért hatéves korom óta dolgoztam…” 
️
Csörte, a Nap Vitája 20.05 perckor a Hír TV műsorán.
Vendégek:
- Boros Imre Közgazdász, az első Orbán-kormány minisztere, aki szerint a jelenlegi béremelések a megfontolt gazdaságpolitika részét…
Kettészakadt az ellenzéki összefogás. Márki-Zay Péter szerint Dobrev Klárával nem lehet…
Luxembourgban kora délután kezdi tárgyalni az…
„Azt reméltem, kreatívan és lendületesen fejlesztjük majd a klubot, hogy az új szintre emelkedhessen.”
️

„A csapattal már mindent megbeszéltünk, és csak a következő versenyhétvégére koncentrálunk.” 
👇
Bővebben itt: https://bit.ly/3DAt0pn
„Az FTC-nek a sportsikerek mellett az élet egy másik területén is példaként kell szolgálnia, ezért nem volt kérdés, hogy…
Willi Orbán visszatért a klubcsapatához, Botka Endre eltiltott, Kleinsheisler László és Dibusz Dénes kisebb sérüléssel küzd... 


