Az akció elsődleges célja az illegális migráció…
A képviselőtestület és az önkormányzati vizsgálóbizottság szerint nem hibázott az óvodavezető. A grémium szerint nem tudott a visszaélésekről az igazgató, holott a Magyar Nemzet információi szerint szülők már jóval a kitudódott eset előtt jelezték, hogy gyanúsan viselkedik a később letartóztatott pedagógiai asszisztens.
Van valami, ami soha nem megy ki a divatból, ez pedig maga a divat! És, hogy mikor milyen divathóbortnak hódoltak őseink, ezt mutatta be a 80-as évek végén a Magyar Televízió „Egy szoknya, egy nadrág”…
Itt vannak a felforgatott kezdőcsapatok! 
😵
A kezében összpontosította az ország külpolitikájának…
Az ütközésben négy ember megsérült.