Már több mint 1400 katonánk segíti az árvízi védekezést a gátakon.

Éjjel-nappal teljesítenek szolgálatot honvédeink a Duna mentén Mosonmagyaróvár térségében, Neszmélyben és Pilismaróton, valamint Vácnál. Újabb erőket mozgósítottunk további településekre, így a védekezést támogatják a honvédek Szobon, Zebegényen, Kismaroson, Dunabogdányon és Leányfalun át Sződligetig.

A hivatásos és szerződéses állomány mellett szerdától a területvédelmi tartalékos katonák is részt vesznek az árvízvédelemben. Köztük olyanok is, akik frissen, a Szeretem, Megvédem! kampány hatására döntöttek úgy, hogy polgári hivatásuk vagy tanulmányaik mellett részt vállalnak hazánk biztonságának megőrzésében.

MH Klapka György 1. Páncélosdandár, MH Dánielfy Tibor 205. Légvédelmi Rakétaezred, honvedelem.hu

Hol tud segíteni? Mi várható? Mikor tetőzik? Kik szervezik a védekezést és mi történt eddig? És, hogy miért nincsen még mindig mobil gát a Horgász-telepen? Ezekre a kérdésekre kapunk választ az alábbi…

Együtt sikerülni fog!🤝⬇️

Budafok-Tétény önkormányzata
minden rendelkezésére álló erőforrást biztosít az árvíz elleni védekezéshez: pénzügyi források, eszközök, szervezés, önkéntesek bevonása.

Aki úgy…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média