„Szeretem, Megvédem!” toborzó kampányunk június 17-ei indulása óta a több mint 1100 fő érdeklődő közül 700-an már jelentkeztek tartalékos katonának, 200-an pedig az egységes alapkiképzésüket is megkezdték.

Kiemelt juttatási csomaggal és rugalmas felkészítéssel várjuk azok jelentkezését, akik hivatásuk, felsőoktatási tanulmányaik mellett tenni szeretnének közvetlen környezetük biztonságáért és a civil életben is hasznosítható elméleti és gyakorlati tudást szerezni.

Területvédelmi Erők

A progresszív woke olyan politikai légkört hozott létre, ahol mindenáron el akarják hallgattatni a józan ész és a béke képviselőit, ez azonban nem fog sikerülni!

EP képviselőnek választottak meg egy influenszert! @FidiasPanayiotou
Fidias menni Brüsszel! @FidiasPanayiotou

Azért ez a Meloni csajszi se mindennapi arcokat tud vágni Rajta aztán tuti látni, hogy épp milyen hangulatban van

️ Hallod-e te, Magyar Péter?

Nem elég, hogy hazudsz, de gyáva is vagy!

Megjelentél az EFOTT-on a Fidelitas sátornál, pont akkor, amikor szinte mindannyian a politikai ifjúsági szervezetek vitáján…

A Magyar Társadalomkutató felmérése szerint a magyar felnőttek 62 százaléka elégedett Orbán Viktor békemissziójával, amely Ukrajnát, Oroszországot és Kínát is érinti. Az eredmények arra is rámutatnak,…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média