Bemutatjuk 175 km-es kihívásunk nyertesét

Boczák Attila százados úr, az MH Böszörményi Géza Csapatgyakorlótér Parancsnokság Logisztikai Főnökségén dolgozik mérnök tisztként. Katonacsaládból származik, idén lesz tíz éve annak, hogy ő is a Magyar Honvédség kötelékében szolgál.

Megkérdeztük, hogyan élte meg a kihívást, milyen tapasztalatokkal gazdagodott és milyen további célokat tűzött ki maga elé a futás terén. 🏃👇

175 kilométer elég nagy táv, mégis egyedül vágtál neki, első gondolatra már így szeretted volna teljesíteni a megmérettetést?

Igen, eleve egyéni teljesítésben gondolkodtam, hiszek a csapat, az összetartó közösség erejében, de az egyéni teljesítmény is fontos. A kihívás során szerettem volna legyőzni saját magam, fokozatosan feszegetni és túlteljesíteni az eddig ismert határaimat.

Hogyan készültél a kihívásra, volt valamilyen terved, beosztásod?

Készültem tervvel, napi 10 km volt a cél heti 4 alkalommal, hogy hétvégén meglegyenek a pihenőnapok. Idővel persze növeltem ezt a távot, az utolsó futó napon pedig bár nem terveztem, egy félmaratont futottam, amire nagyon büszke vagyok, eddig erre nem voltam képes.

Rendszeresen futsz, sportolsz egyébként? Mennyit segített a honvédségnél egyébként is alapkövetelménynek számító edzettség?

Igyekszem minden hétköznap futni, amennyiben a feladataim engedik és saját súllyal erősíteni. Szerencsére a Magyar Honvédség biztosítja a napi szintű sportolási lehetőséget számunkra és az elöljáróim is maximálisan támogattak a kihívás teljesítésében.

Mi volt a legnagyobb kihívás a táv teljesítése során? És milyen pluszt adott neked az, hogy sikerült abszolválnod a challenget?

Kihívást jelentett a táv fokozatos növelése, így a határaim folyamatos átlépése és a terep is. Itt a Bakonyban legtöbbször felfele kell menni , a legtöbbször erdei utakon futottam, ami sokszor kihívások elé állított. Mindenképp büszkeséggel tölt el, hogy egyedül teljesítettem a távot és a végén egy félmaratonnal zártam, legyőztem a korlátaimat, amely lehetőséget ad, hogy további kihívásokat is teljesítsek.

Van-e valamilyen jövőbeli terved, amelyet szeretnél megvalósítani a futás, a sport terén?

Szeretnék felkészülni egy maratoni táv teljesítésére és egy Balaton átúszás is tervben van. Azt már tudom, hogy nincs lehetetlen.

️ hadházy ákos a szájába adta a legnagyobb balos médium, az rtl riporterének.
️ a kérdéseket. ennyire függetlenek!

👉Aki szerint annyi fegyver kell, amellyel a győzelmet el lehet érni, az háborúpárti álláspont!
🙏Szerintünk meg azonnal békét kell kötni, mert a halállal senki nem nyer, azonnali béketárgyalást…

️A kérdést csak Európa polgárai dönthetik el. A Biden-adminisztráció az állandó feszültség fenntartására törekszik, Európának viszont olyan védelmi erőre van szüksége, amely egyenrangú lehet a nyugati…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média