Akkor és most!
Nem az a baj, hogy vidéki szimpatizánsok “felmerészkednek” a fővárosba - ahol a kapucni pólós, romkocsmázó hülyegyerekek szerint semmi keresnivalójuk sincs, hanem az, hogy mindezt a…
175 km-es evezés 3️⃣ nap alatt a kihívás véghajrájában 💪
Nem akármilyen kezdeményezéssel zárul a 175 éves a Magyar Honvédség – 175 kilométeres kihívása. Három társszervezet – Magyar Honvédség, Magyar Rendőrség, BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság - sportolói vállalták, hogy egy 3️⃣ napos megmérettetésen váltóban, SUP-on evezve teljesítsék a 175 km-es távot a Dunán.
Az evezést tegnap Győrben Kövér Márton hadnagy (Magyar Honvédség Sportszázad, 9-szeres világbajnok maratoni kenus, SUP csapat világbajnok, magyar bajnok) kezdte meg. A mai napon Pihelevics Csaba rendőr főhadnagy (Bp. - VIII. ker. előadó, korábbi korosztályos válogatott kenus) gyűjti a kilométereket, holnap pedig Márton Károly tűzszerész százados (Bp. - XX. ker. szolgálat parancsnok, SUP csapat világbajnok, magyar bajnok) folytatja a megmérettetést, majd a többiek becsatlakozásával a 3️⃣ fős váltó együtt, a Magyar Honvédség 175. születésnapján
érkezik meg a Nemzeti Atlétikai Központhoz, amely az idén augusztusban megrendezésre kerülő Atlétikai Világbajnokság helyszíne is lesz.
Akkor és most!
Nem az a baj, hogy vidéki szimpatizánsok “felmerészkednek” a fővárosba - ahol a kapucni pólós, romkocsmázó hülyegyerekek szerint semmi keresnivalójuk sincs, hanem az, hogy mindezt a…
Deutsch Tamás: Manfred Weber barátunk bizalmasa is érintett már a brüsszeli korrupciós ügyekben. Hát akkor most ezt így hogy?
Ennyi.
Magyarország a béke pártján áll!
Szijjártó Péter a NATO ülésén:
Minél előbb van tűzszünet, annál több emberéletet tudunk megmenteni.
🥹 hallod, akkora átverés, hogy visszaadták a 2010 előtt elvett 13. havi nyugdíjat, meg hogy folyamatosan nyugdíjakat emelnek.
️ hát nem érted? ezzel valójában ÁTVERNEK!
A távolban felsírt egy FüggetlenObjektív sajtómunkás :D
Mivel egy napon lesz az Ep és az önkormányzati választás is, ezért most nem tudják az önkormányzati jelölteket az EP-n elért eredmények…
Gulyás Gergely válasza arra, mit gondol Hadházy és a Momentum kordonbontásáról:
"Szánalmas, nevetséges gyermekded és abszurd"
Bence lebuktatott, hogy Fidesz tag vagyok! 

Van úgy, hogy egy taggyűlésen egymás mellett ülnek a tagok! Micsoda szenzáció! 


🫡 very big