️A baloldal álláspontja egyértelmű: Magyarország küldjön fegyvereket és teljesítsen minden olyan nyugati kérést, ami a konfliktus részesévé tenné hazánkat.
A kormányoldal ezzel szemben a mihamarabbi…
A Magyar Honvédség történetében először fogadott magyar vezérkarfőnököt Jean-Pierre Lacroix, az ENSZ békeműveletekért felelős főtitkárhelyettes.
Dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnöke a főtitkárhelyettessel való találkozón hangsúlyozta: az ENSZ rendkívül fontos szereplő a nemzetközi béke és stabilitás fenntartásában, kiemelt szerepet játszik az egyre fokozódó konfliktuskezelésben.
Magyarország 33 éve vesz részt az ENSZ békefenntartó műveleteiben: Libanonban (UNIFIL), a Nyugat-Szaharában (Minurso) és a Ciprus Unicyp-ben.
️A baloldal álláspontja egyértelmű: Magyarország küldjön fegyvereket és teljesítsen minden olyan nyugati kérést, ami a konfliktus részesévé tenné hazánkat.
A kormányoldal ezzel szemben a mihamarabbi…
Két és félszeresére nőttek az átlagkeresetek 2010 óta, a minimálbér pedig már több mint háromszorosára emelkedett, mióta polgári kormánya van Magyarországnak. Emellett idén is teljes 13. havi nyugdíj…
Kivételesen egyetértek a főváros álomszuszék urával!
A jogállamiság, a jogállam nem tűri a külföldi beavatkozást, nem tűri a külföldi pénzem fenntartott, irányított pártokat, politikát befolyásoló…
Magyarország mindig megszenvedte, ha belevonszolták egy háborúba. Ezért is az a magyarok álláspontja, hogy ki kell maradni a mostani háborúból, nem szabad a kelleténél jobban belevonódni a…
Sopron 
️
Ez a föld, melyen annyiszor
Apáid vére folyt;
Ez, melyhez minden szent nevet
Egy ezredév csatolt.
Tisztelettel,
Polgári Demokrata
IMF: A német gazdaság csupán 0.1 százalékot növekedhet 2023-ban, míg az orosz gazdaság már idén növekedési pályára állhat.
🫵A szankciók megbuktak!
Gonosz Orbán: ma kezdi kézbesíteni a posta az emelt nyugdíjat és az emelt 13. havi nyugdíjat! 
Itt van ez a Gwendolin Delbos-Corfield nevű brüsszeli báb, aki valószínűleg a soron következő zsebkutyája Sorosnak.
Na, ez a lény azt mondja, tart attól, hogy Magyarország külföldi befolyás alatt áll.…