️HŐS KATONÁKAT TÜNTETTEK KI A MENTŐK
️
Október 16-án, vasárnap este két személyautó ütközött Debrecenben egy honvéd középiskola közelében. A hétvégi eltávozásáról épp kollégiumához ért Bakonszegi Imre, 12. osztályos növendék, mikor meglátta a balesetet, ezért azonnal az épületbe rohant segítségért. A kollégium ügyeletes nevelőtanára éppen Hajnal Ferenc hadnagy volt, aki korábban évekig mentőápolóként dolgozott az Országos Mentőszolgálatnál. A hadnagy és a fiatal tanuló azonnal a helyszínre siettek, ahol két súlyos sérültet is találtak, akik kizuhantak autójukból az ütközésekor. A bátor honvédek rögtön mentőt hívtak és a telefonos utasítások szerint megvizsgálták a sérülteket és megkezdték az ellátást, amit perceken belül helyszínre érkező bajtársaink emelt szinten folytattak. A sérülteket végül stabil állapotban szállíthatták kórházba a mentők.
Ma az Észak-alföldi Regionális Mentőszervezet Igazgatója oklevelet adott át a hős katonáknak a sikeres életmentés elismeréséül. Mielőbbi felépülést kívánunk, a mentésben résztvevőknek gratulálunk!
️🇭#mentők #veddészreamentőt
/posztok.hu

Annyira “civil” a tüntetés, hogy baloldali pártok szervezik és az Egyesült Államokból fizetik.
ráutaló magatartás

Igen, ez az előremutató családpolitika alapja!
🥰
🫵
EZ DURVA: Márki-Zay az ATV-ben vallotta be, hogy a tüntető tanárokat is amerikai pénzből fizették!
️
Még szerencse, hogy nem a baloldal szervezte…