Udvariassági találkozón vett részt Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka Nebojša Stefanović szerb védelmi miniszternél Belgrádban.

>Az „EU-s jog primátusának” elve nem abszolút: korlátot szab neki a hatáskör-átruházás elve, illetve a tagállamok alkotmányai, amelyek az adott országok elsődleges jogforrásai – fejtette ki Tymoteusz…

A helyzet mindenképpen olyan, amilyen, ebben a jelenlegi erőtérben. Amit lehet, azt Miniszter Asszony kiválóan megteszi: mély meggyőződéssel, hogy igazunk van, öntudatos testtartással, mosolyogva,…

Cseh Katalinszámtalan alkalommal elmondta már a tévéstúdiókban, hogy az ellenzék helyzete szörnyű a „diktatórikus” Magyarországon. De lagalább a látszatra ügyelne és ne tartana luxuslagzit Buda…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média