A debreceni Lövésznap megnyitóján köszöntötte a résztvevőket Farkas Sándor alezredes, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár parancsnoka.

Az eseményen részt vesz – többek között – Papp László, Debrecen polgármestere, Asztalos Péter, Hajdúhadház alpolgármestere, dr. Gyurosovics József, Hajdú-Bihar megyei rendőr-főkapitány, Pappné Gyulai Katalin, a Debreceni Tankerületi Központ tankerületi igazgatója és Szendiné dr. Orvos Erzsébet, a Magyar Nemzeti Levéltár Hajdú-Bihar Megyei Levéltárának vezetője.

A dandár 18 óráig várja az érdeklődőket különböző akadálypályákkal, katonai bemutatókkal, a Debreceni Nagyerdő területén.

De remélem, hogy ez ZÖLD szén, mert a végén megint magunkra haragítjuk Greta Thunberget és jön az apokalipszis!

Viszont legalább megtudtuk, hogy a klímakatasztrófa - ami elvileg az egész bolygót…

Hogy jutottunk ide?! A világ legfejlettebb, leggazdagabb civilizációja, a “nyugat” nem tartja értéknek a gyermeket, miközben embert küld a Marsra, kijelenti, hogy a férfiak is születhetnek, szóval…

Bolond lyukból könyvünk már a könyvesboltokban is kapható

️🏳️‍A konzervatívok azok véleményét is tiszteletben tartják, akikkel nem értenek egyet, míg a balliberálisok nem tudnak elfogadni a…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média