Tizenhárom településen, közel ezer méter szintkülönbséggel rendelkező változatos terepen haladt át a “Route of Truce 2022“ mezőnye Görögországban. A magyar csapat végig kötelékben, nagyszerű hangulatban tette meg az 50 kilométeres távot Ilidától Olümpiáig a tűző napsütésben, ahol az ultrafutó legendával, Yiannis Kourossal elsőként lépte át a célvonalat.

“A rendezvény fő célja az volt, hogy a sporton és az olimpiai eszmén keresztül, felhívja az emberek figyelmét a béke fontosságára.”-értékelt a delegáció vezetője, Vass Tibor őrnagy.

#magyarhonvédség #sportszázad

Így áll az EU-Kína versenyfutás Afrikában!

Az alábbi térképen az látható, hogy melyik afrikai ország importál többet az Európai Unióból, és melyik Kínából. Kelet-Afrikában már egyeduralkodó az ázsiai…

Kritikán aluli és hátborzongató, ahogyan Jakab Péter kezeli a Jobbikban kirobbant erőszakolós botrányt – így akadtak ki az ellenzéki 24.hu újságírói.

Kifolyt – lecsapatták, megsérült – kimentették

A Zala megye déli részén található Újudvaron lévő felső küszöbértékű üzem belső és külső védelmi tervének gyakorlatát tartották május 12-én. Amellett,…

csodálatosak ezek az okfejtések: a világon senki nem propagál semmi ilyesmit, mondja, majd leírja, hogy amúgy semmi probléma a propagálásával, hiszen mindig is így volt.

Hatalmas kereszténydemokrata győzelem Németországban!

A CDU nyerte az észak-rajna-vesztfáliai tartományi voksolást az előzetes becslések alapján. A jobbközép párt 35, míg a szocdemek csak 28 százalékot…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média