A 62. Lourdes-i Nemzetközi Katonai Zarándoklat utolsó napján nemzetközi misén vettek részt a magyar delegáció tagjai - többek között Benkő Tibor honvédelmi miniszter és Sándor Zsolt vezérőrnagy, a Magyar Honvédség parancsnokának helyettese.

Mindennek is meg kellene emelni az árát! Túl jól élünk! Majd a baloldali éttermiség megmondja, hogy kell élnünk!

Az a baj a világgal, hogy mi, akik nem tartozunk a globalista elit közé, mi túl jól…

🥰 sok jó dolog van széles e világon. például az is, hogy vágvölgyi bandinak 12 éve nagyon rossz és még sokáig így is fogja érezni magát. ő meg az összes többi izéke. valójában ez szenzációs fejlemény…

Medgyessy Péter szerint Orbán Viktor jól kezeli a jelenlegi helyzetet. Elmondása szerint akkor is ez a véleménye, ha ez néhány barátjának nem tetszik.

CSALÁDxCSALÁD

Május 15-e a család nemzetközi napja. Van, akinek nem jut, van, akié hagyományos, és vannak különleges családok is. Ilyen a Garaiéké is, ahol a kilenc gyermek közül négy fiú olyan…

Észak-Koreában tényleg megállt az idő: már több mint 2 éve tört ki a koronavírus-járvány a világban, ugyanakkor Kim Jong Un észak-koreai vezető most először viselt maszkot, miután nagyon…

☝️MI MÁR EZT IS TUDNI VÉLJÜK!

Az idei Eurovíziós fesztivált, csodálatosan megnyerő ukrán zenekar sikere után szabadon:
👇👇👇👇👇👇👇👇👇
A 2022-es LABDARÚGÓ-VILÁGBAJNOKSÁG GYŐZTESE, ÁLTALUNK MÉG NEM…

Vona Gábor nagyon kiosztotta Jakab Pétert: a Jobbik mélypontra került, amiért Jakabon kívül mindenki felelős. A párt pedig Stockholm-szindrómában szenved, nem tud megszabadulni a kudarcos Jakabtól.

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média