„A pártvezetés koholt vádakkal próbálja meg ellehetetleníteni azokat, akiben vetélytársat lát”

Újabb öt Pest megyei településen szűnt meg az MSZP alapszervezete: Tápiószelén, Tápiószőlősön, Bicskén, Turán és Gödöllőn – számoltunk be a közelmúltban az MSZP-ben történt legfrissebb fejleményekről. A pártvezetés mindenesetre hallgat arról, hogy az említett településeken egyszerűen elfogyott a párttagság, így már az MSZP legerősebb bástyájának számító vármegye is a végnapjait éli. Ennek kapcsán interjút kértünk Horváth Lajostól, a gödöllői alapszervezet elnökétől, aki az MSZP országos választmányának is tagja.

Ezúttal a 48 perc – Házigazda Lánczi Tamás című műsor első felének vendége Márki-Zay Péter korábbi miniszterenök-jelölt, a Mindenki Magyarországa Néppárt elnöke volt. Az M1 és a hirado.hu közös…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye