Kordondöntés, be nem jelentett tüntetés a Karmelita kolostárnál
A Budapesti Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján azt közölte, hogy a
pedagógusok státusztörvénye elleni szerda délutáni diáktüntés után, Budapesten, a Karmelita kolostornál be nem jelentett gyűlést tartottak.
Ezen több agresszív résztvevő kordonelemeket döntött ki, a kerítésen keresztül rugdosták, lökdösték és dobálták a rendőröket, valamint betörtek az építési területre.
Az MTI azt írta, hogy korábban a rekonstrukció alatt álló Honvéd Főparancsnokság épületénél a tüntetők lebontották a kordont, néhányan felmásztak az építési állványzatra és a rendőröket dobálták.
Helyszíni információk szerint sokan csuklyában és arcmaszkban támadtak a rendőrökre, majd a lemezkerítéseket is rájuk döntötték. A rendőrök többszöri felszólítás után használtak könnygázt, amivel sikerült megfékezni a támadókat
A rendőrök 19 óra 56 perckor gázsprayt alkalmaztak. Később a police.hu oldalon azt is közölték, hogy a Karmelita kolostornál rendőrökre támadók közül öt embert előállítottak, velük szemben hivatalos személy elleni erőszak miatt az ügyészségen kezdeményeznek büntetőeljárást. A további elkövetők azonosítása folyamatban van - olvasható a rendőrség tájékoztatásában.
MH/Török Péter képriportja
/posztok.hu







