Vége van már azoknak az időknek, hogy Rijádban úgy táncoljanak, ahogy Washingtonban fütyülnek. De azt is mondhatnánk, hogy Rijádban csak egyszer volt tevevásár, méghozzá 2014-ben

Az ukrajnai háborúnak egy új frontja nyílt meg. Mondhatnánk azt is, hogy egyfajta „mellékhadszíntéren” is folyik már a küzdelem, de itt nem dörögnek a fegyverek, nincsenek rommá lőtt épületek és áldozatok sem. Mégis talán arra a következtetésre juthatunk: lehet, hogy a szembenálló felek küzdelme éppen itt dől el...

A Frontex nevű közös európai intézmény a határvédelmet nem tudja megoldani – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádiónak adott interjújában. A teljes beszélgetést itt hallgathatja meg:…

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye