Kossuth 1877 decemberében nyílt levelet küldött, amelyben kijelentette: a rettenetes szerencsétlenségnek tartott háborút…
A magánszemélyektől az alapítvány számlájára beérkező adományok összege mostanra meghaladja a 180 millió forintot – közölte lapunkkal Juhász Márton, a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) ügyvezető igazgatója. Elmondta azt is, hogy az ukrajnai háború kitörése óta a szervezet már kétszázhúsz tonnányi tárgyi adományt szállított Kárpátaljára, valamint hogy a munkájukat több mint kétezer önkéntes segíti folyamatosan.
A harmadszor diadalmaskodó walesi átvette a vezetést a döntőben legyőzött holland Michael van Gerwentől!
️ 
Két vereség után újra nyert a Barcelona!
️

Aubameyang fontos gólt szerzett, nehéz meccset nyert meg idegenben a Barcelona!
️

Részletek kommentben! 
A fejlett, nyugati, progresszív világ…