Amit most tesznek, az ugyanúgy bele fog égni a magyarok emlékezetébe, mint ahogy az őszödi beszéd beleégett. Egy kiélezett pillanatban fordulnak a saját országuk ellen, és ezt nem tudják meg nem történtté tenni – fogalmazott Dömötör Csaba

A koronavírus-járvány második esztendeje már az oltás jegyében telt, a magyar baloldal azonban, amely az első évben is minden egyes kormányzati intézkedést megkérdőjelezett és támadott, most az oltással, legalábbis a keleti vakcinákkal szemben igyekezett bizonytalanságot kelteni. Elsősorban a parlamenten kívül, médiájukon és közösségi oldalaikon keresztül folytatták oltásellenes kampányukat, azonban az Országgyűlésben is ott volt tevékenységük lenyomata. Emlékeztetőül összeválogattunk néhány részletet a parlamenti jegyzőkönyvekből.

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye