1686. szeptember 2-ától fogva száznegyvenöt év és négy nap török megszállás után Budát ismét Magyarország fővárosának nevezhettük

Elgondolkodhatunk, hol és mikor kezdődött az európai együttműködés. Tehetjük ezt akár Nagy Károly korára vagy a keresztes háborúk idejére, de a török birodalom elleni összefogás – annak minden ellentmondásával és méltatlan részletével együtt is – már egyértelműen összeurópai kooperáció volt. A nándorfehérvári győzelemben ugyan oroszlánrészünk volt, de aligha sikerülhetett volna a velünk szövetkező népek fegyverei, valamint a pápa és számos európai uralkodó anyagi segítsége nélkül. Budavár visszavétele azonban ennek az összefogásnak talán legnagyobb, főképpen a leghosszabb életűnek bizonyuló sikere. Buda azóta is a miénk. Pedig…

CRISTIANO RONALDO ISMÉT TÖRTÉNELMET ÍRT! 💪
Az írek elleni meccsen lőtte 1⃣1⃣0⃣. és 1⃣1⃣1⃣. gólját, mellyel ő lett a valaha volt legtöbb találattal rendelkező válogatott játékos. 👏👊

Bővebben itt:…

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye