A vb-harmadik magyar szombaton közép-európai idő szerint 4 órától a mongol Tulga Tumur Ochirral csap majd…
Egyértelműen kijelenthető, hogy a régi globalizáció haldoklik, de az új még nem született meg - fogalmaz a…
2016 óta évről évre két-háromezer fővel csökken a Magyarországot elhagyók száma. 2019 óta pedig megfordult a korábbi…
Törökországban is kiújult a vita a menekültek sorsáról. Ugyan néhány éve a szíreket még nyitott kapukkal várták, úgy tűnik, a „vendégek” tartósan…
Hogy mi lesz a hazai árakkal, abban a szakértők álláspontja egységes.
Könnyen…
Az egyik debreceni üzemben legalább fél évet kell várni arra, hogy kijavítsák a…