Öt éven belül ez már a nyolcadik előrehozott voks
Öt éven belül ez már a nyolcadik előrehozott voksolás
Az a 40 év nem múlik el csendesen Hogyan is múlhatna el? Hiszen az internacionalizmus, a Komintern, a világ proletárjai egyesüljetek az imperializmus ellen az a kommunista csali volt, amit Marx, Engels…
NER 2.0? - Matolcsy Ádám szerint ő nem vett részt az MNB-alapítvány ügyeiben, a vagyonból pedig semmi nem hiányzik A volt jegybankelnök fia azt is cáfolta, hogy vagyontárgyait Dubajba vitette. Mondjuk,…
Kocsis Máté nem tűnt el – Megnevezte az árulókat a Fidesz frakcióvezetője Kemény bejegyzéssel tért vissza a közösségi médiába kis kihagyás után a Fidesz frakcióvezetője. Kocsis Máté írásában megnevezte…
Kocsis Máté nem tűnt el – Megnevezte az árulókat a Fidesz frakcióvezetője Kemény bejegyzéssel tért vissza a közösségi médiába kis kihagyás után a Fidesz frakcióvezetője. Kocsis Máté írásában megnevezte…
A Leicester Citynek már csak három meccse maradt az idényből, és jelenleg nyolc pontra van a bennmaradástól a Championshipben. 🏴
Nagyon úgy néz ki, hogy a 2016-ban Premier League-győzelmet…
Megvan a milliárdos! Szombaton valaki elvitte a 6,7 milliárdos rekordnyereményt az Ötöslottón!
Véget ért a 27 hetes izgalom: egy szerencsés játékos szombaton eltalálta mind az öt számot, így több mint…
Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!