Új bizonyítékok kerültek elő

Decemberben súlyos vesztegetési ügybe keveredett az egyik legismertebb ukrán politikus, Julija Timosenko. Most új bizonyítékok kerültek elő a korrupciós ügyben, miután a nyomozók jelentős mennyiségű adathoz jutottak hozzá.

Gondoljanak bele, három közül választották ki, és ő volt a legalkalmasabb. Milyen lehetett a többi?

A kínai Eximbank kész regionális központot létrehozni Magyarországon, valamint továbbra is támogatni fogja a kínai vállalatok beruházásainak idehozását, amiből hazánk már eddig is rendkívül sokat…

A tárcavezető kispesti lakossági fórumán hangsúlyozta, hogy mostanra tizenhat nagyon kemény év van Magyarország mögött, s ezen időszak alatt öt olyan válság is kirobbant, amilyenből egy is elég lett…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye