Hat nap alatt mintegy 20 ezerrel lépték túl a 2024-es adatot – mondta a fősz

A Sziget főszervezője szerint jót tett a vérfrissítés a fesztiválnak, hiszen a változtatásoknak, a megújulásnak köszönhetően a kedd hajnalban véget ért rendezvény 416 ezer látogatót vonzott.

Mentegetőzésbe kezdett Fleck Zoltán, miután a köztársasági elnök fenyegetéséről beszélt.

Azt állítja: rosszindulatúan félreértelmezték mondatait. Az ELTE oktatója szó szerint azt mondta korábban: meg…

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye