Nesze neked,

Alaptörvénybe ütközőnek nyilvánította a román alkotmánybíróság (CCR) az állami tisztségviselők vagyonnyilatkozatának nyilvánosságra hozatalát, valamint azt a törvényi előírást, amely arra kötelezte a tisztségviselőket, hogy vagyonukról és érdekeltségeikről szóló éves nyilatkozatukba a házastársuk és eltartott gyermekeik vagyonát, illetve érdekeltségeit is belefoglalják.

Ursula von der Leyen a koronavírus-járvány kezelésében nyújtott vezető szerepéért kapta meg a Nagy Károly-díjat. A díj átvételekor mondott beszédében a politikus kijelentette, hogy az Európai Uniónak…

Ukrajna már átadta a saját javaslatát a tűzszüneti feltételekre vonatkozóan és várja az orosz–ukrán béketárgyalás következő fordulóját. Oroszország azonban nem hajlandó nyilvánosságra hozni a…

Hangfelvétel bizonyítja Ruszin-Szendi Romulusz kiállását Ukrajna mellett. A Honvédelmi Minisztérium a honvédelmi és rendészeti bizottság rendkívüli zárt ülésén fogja bemutatni.

Fotó: Fehér Gábor

Nívós előadások, komoly felszólalók a CPAC Hungary rendezvényén. Az alaphangot Orbán Viktor nyitóbeszéde adta meg, aki vázolta a jövőre nézve esedékes feladatokat is. Ahogy a miniszterelnök…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye