Friedrich Merz egyszerre akarja naggyá tenni Németországot, még jobban támogatni Ukrajnát, ellentartani Kínának, és ha kell, Trumpnak is

A szövetségi választások nem oldották meg Németország legnagyobb problémáját: a stabilitás hiányát. Beszédes, hogy a CDU/CSU mostani, 28,52 százalékos, ünnepelt eredménye a szövetség 1949 óta elért, második legrosszabbja. Az AfD 20,8 százalékkal a második helyen végzett, és a Friedrich Merz vezette centristákkal olyan erős kormányt alakíthatnának, amelynek programját nem torzítják el a koalíciós tárgyalások – vagyis velük a választók nagyjából azt kapnák, amire szavaztak.

Ukrajna sokkal többet tett értünk, mint amennyit mi tettünk Ukrajnáért – mondta Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere vasárnap este a Momentum megemlékezésén, amelyet a háború kirobbanásának 3.…

A Kereszténydemokrata Unió és a Keresztényszociális Unió (CDU/CSU) pártszövetség nyerte a németországi parlamenti választást. Az Alternatíva Németországért (AfD) megduplázva az előnyét második erővé…

Ezúttal Lukácsi Katalin KDNP-s ből lett ellenzéki megmondóember, történész és hitoktató, illetve Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője, a Sajtóklub alapítója és a Békemenet egyik főszervezője…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye