SZABAKATEDRA. Most figyeltem föl Borges Az első magyar költőhöz című tematikusan válogatott (még 2015-ben kiadott)…
Magyarország a közel-keleti térség stabilitásában érdekelt, emellett pedig kiemelt figyelmet fordít a régióban élő keresztény közösségekre, akik számára továbbra is humanitárius segítséget nyújt – közölte a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán vasárnap.
Alice Weidel személyében az AfD először állított saját…
Zelenszkij a közösségi médiában nyilatkozott.
Sayfo Omar, a Migrációkutató Intézet kutatási…
Szíria-szerte Bassár el-Aszad elnök bukását ünneplik az utcákon, a fővárosban viszont kijárási tilalmat rendeltek el a felkelők.
A történet ugyan…