Történelmietlen ellentét – Honi felderítés
Gazdagon el vagyunk látva történelmi konfliktusokkal a szomszédainkkal szemben. A Trianonban kicsúcsosodott feszültségek nem az első világháborúban…
Szijjártó Péter: Elképesztő, hogy Olaszországból próbálnak beavatkozni egy magyar bírósági eljárásba
A tárcavezető megdöbbenését fejezte ki az Ilaria Salis olasz állampolgár magyarországi fogva tartásával kapcsolatos reakciók felett
Olaszországban egyesek egyfajta áldozatként, mártírként mutatják be a Magyarországon fogva tartott Ilaria Salist, ennek viszont semmi köze nincs a valósághoz, miután a nő társaival együtt előre eltervezett módon ártatlan embereket vert kis híján halálra az utcán – jelentette ki a tára közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Rómában.
/posztok.hu








