A miniszter kiemelte, a GDP stagnálását…
Oroszországban törvényjavaslatot készítenek elő a szerződéses katonák korhatárának emelésére, a 2023 júniusáig behívottakét 65 évre, a tisztekét pedig 70 évre, akik valójában a halálig szolgálnak – számolt be kedden az Rbc.ua hírportál a brit védelmi minisztérium Twitter-közlésére hivatkozva.
A miniszter…
Vélhetően túlterhelt volt.
Washington csak olyan tárgyalásokon vesz részt, ahol jelen van Ukrajna is.