Bár 2020-ban érte el a zsaluzatokkal, állványzatokkal és mérnöki szolgáltatással foglalkozó PERI magyarországi leányvállalata a harmadik X-et, az ünneplést a pandémia miatt az idei évre halasztották. A 30. évfordulóból így lett 31., és a „három az egyben” szellemében sz....

Szakmai workshop és kötélpálya várta az ünneplőket igazi Oktoberfest hangulattal.

#PERI #30 #ünneplés #állványzat #magyarépítők #regon

Az augusztus 31-ei évnyitó után elkezdődött a 2021/2022-es tanév a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium Nyíregyházi vitéz Mikecz Kálmán Honvéd Kollégiumába bevonuló diákok számára.

Az…

Karácsony Gergely 99%-ban Gyurcsány. Ez nem hangzatos szöveg, ez a valóság.

Emlékeztek még arra, hogy a Gyurcsány-érában a baloldali kormány ún. „kormányzati negyedet” akart létesíteni a Nyugati…

👏 A háztartások számára, a családok védelme érdekében és a nyugdíjasok védelme érdekében a kormány rögzítette a rezsiárakat.

A nemzeti kormány attól nemzeti kormány, hogy megvédi az embereket!

Ha a…

1️⃣5️⃣ éve alakult újjá a Téti Dalkör, amely később felvette a “Hajnalcsillag” nevet.

🤝 Az újjáalakulásban érdemi szerepe volt néhai Kereszt Kálmán önkormányzati képviselőnek, és Hajnal Nikolett…

👉 Nagy István agrárminiszter előadásában arra kereste a választ, hogy mi lesz a magyar faluval? Skanzen?

Azt tudták, hogy csak tavaly a fővárosból több mint 16 ezer, a többi városból 2600 ember…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média