A Csermák Antal Zeneiskola tanulói és oktatói mostantól egy 21. századi épületbe léphetnek be, többek között a kivitelező Vemévszer Kft.-nek köszönhetően.

Új tan- és hangszeres termek, megszépült folyosók, valamint nagyobb ruhatár és büfé várja a tanulókat a teljeskörűen megújult veszprémi zeneiskolában.

#VEMÉVSZER #zeneiskola #iskolaújítás #Veszprém #magyarépítők #regon

Javult a munkaproduktivitás Magyarországon a járvány alatt – OecoGlobus

2020-ban a járvány hatására rengetegen váltak munkanélkülivé, illetve részmunkaidőben foglalkoztatottá. Ennek és a világszerte…

Mária országa vagyunk 1038 óta! Az utód nélkül maradt államalapító királyunk felajánlotta a SZENT KORONÁT Szüz Máriának, amit szentesített Őfelsége azzal, hogy Szent István lelke a mennybe vétetett.…

Nem azt mondom, hogy vallatni lehetne velük, de az egyik szemem sír, a másikat meg kivájtam egy kanállal

Októberben jobb lesz, mi ott leszünk! Hajrá, magyarok!

🟠A Fidesz 52 százalékon, míg a baloldali lista 46 százalékon áll - az egyik legnagyobb konzervatív közvélemény-kutató cég, a Nézőpont augusztusi felmérése is ma jött ki.

️A Nézőpont 2018-as parlamenti…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média