Lázár János bejelentette : júliustól intercity és helyjegyköteles vonatokra is érvényes lesz az országbérlet.
Összesen 1750 tonna aszfaltot építettek be két rétegben.
Lázár János bejelentette : júliustól intercity és helyjegyköteles vonatokra is érvényes lesz az országbérlet.
Aki még nem látta a Blokádot, az feltétlenül nézze meg.
Köbli Norbert remek módon írta meg, adta vissza és egyben rajzolta meg a rendszerváltás anomáliáit:
👉az elvtársak által a felszínen elhagyott…
...újra átereszt.
A legújabb Apáti reagálban megnéztem, hogy azok a balliberális médiavezetők, akik folyton panaszkodnak, nézői támogatásért kuncsorognak, diktatúrát emlegetnek, hogyan gazdálkodtak a tavalyi évben.…
A Gyurcsány-párt nemcsak hamis grafikonokkal, hanem hamis videókkal próbál hangulatot kelteni!
Olvassatok Mandinert! A DK a hamis grafikonok mellett már hamis videókkal…
A balliberálisok bármit hazudhatnak a választópolgároknak, majd annak az ellenkezőjét is, majd ismét mindent is, vagy éppen bármit eltitkolhatnak előlük a "szent ügy"…
Nem fogják fel, hogy nem ők diktálnak 


180 fok
1 évig minden nap 5 cikkben sírtak a 480 forintos hatósági ár miatt.
1 évig minden nap 5 cikkben olvasuk, hogy hogyan mennek tönre a benzinkutak, meg idejön tankolni fél szlovákia, meg elfogy a…