

Nem vagyunk egyedül: Davide Dionisi barátommal, az olasz kormány üldözött keresztények megsegítésért felelős megbízottjával egyeztettem.
Napló/2398: Aybek Shakhavdinov, Üzbegisztán budapesti nagykövete március végén adta át Sulyok Tamás köztársasági elnök úrnak megbízólevelét. Ezt követően parlamenti irodámban ismerkedtünk meg, majd a lakiteleki Hungarikum Ligetbe látogatott.
Gabriella feleségemmel, családommal fogadtunk és előkészítettük a Rokon Népek Panteonjába, októberre tervezett szoboravató ünnepséget, valamint a Stipendium Hungaricum ösztöndíjprogram keretében Magyarországon tanuló üzbég diákok lakiteleki látogatását.


Nem vagyunk egyedül: Davide Dionisi barátommal, az olasz kormány üldözött keresztények megsegítésért felelős megbízottjával egyeztettem.
Olyan Magyarországot szeretnénk, ahol a családok, családfők, legyenek azok édesanyák vagy édesapák, képesek a saját erejükből, saját munkájukból, saját tehetségüknél fogva fenntartani a családjukat.…
Nekünk Magyarország az első!
Kormányülés. Nekünk Magyarország az első!
A kétezer éves európai keresztény kultúra földjén az Európa Uniót ne tegyék keresztényellenes politikai erővé!
- Kövér László -
7 millió forintos otthonfelújítási program indul júniusban 1990 előtt épült családi házak energetikai korszerűsítésére.
Egy biztos: itt Magyarország van az első helyen
Az Alapjogokért Központtehetséggondozó programjának, az Alapjogokért Akadémia keretén belül megrendezett beszélgetésen Magyarország helyzetéről az Európai Unióban és a magyar EU elnökségről…
A feladat részben változik, inkább bővül, leginkább örök: Magyarország mindenek előtt!
Egyeztetés és eszmecsere Kocsis Mátéval, Magyarország legerősebb pártjának parlamenti frakcióvezetőjével.
Válogatás az elmúlt évek Ludovika Fesztiváljairól
Már nem kell sokat várni: 1️⃣ hónap, és jön a folytatás!
Részletek kommentben.
Az igazolvány, az ügyintézés és az aláírás is fokozatosan a mobilra költözik. 2026-ra minden ügy intézhető lesz okostelefonról.