Napló/1879: Március 16-án csütörtökön a Neumann János Egyetemre látogattak a lakiteleki Népfőiskola Alapítvány és az ankarai központú TÜRKSOY, a Türk Nemzetközi Kulturális Szervezet együttműködésében kiírt nemzetközi műfordítói pályázat nyertesei.
További részletek kommentben.

Magyar-román összefogással újult meg a kolozsvári Szent Mihály-templom, amelyben ökumenikus istentisztelettel emlékeztünk a dicsőséges 1848-49-es forradalom és szabadságharc 175. évfordulójára.

🪖 A katona hősiessége és bátorsága időtlen erény és áldozat. A harcban, oldaltól függetlenül már csak a bajtársiasság, a katonabecsület, és a helytállás számít.
️Emlékezni kell az elesettekre, a…

A Magyar Falu Programban több mint 28 milliárd forint értékben valósultak meg egyházi fejlesztések.

Elsősorban közösségi terek felújítására és kialakítására koncentráltunk, erre csaknem 22 milliárd…

A magyar miniszterelnök világossá tette, hogy elítéli az orosz inváziót, de nem úgy, hogy rábólintana olyan szankciókra, amelyek tönkreteszik a magyar gazdaságot – mutatott rá Dr. Shea Bradley-…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média