V4 pénzügyminiszteri csúcs Budapesten. Hamarosan bejelentés! 



Minden úgy alakult a színjátékban, ahogy azt Gyurcsány Ferenc eltervezte.
Bedarálta a Momentumot, az LMP-t, és megsemmisítette a Jobbikot is. Az MSZP-t már rég kinyírta. A mai napon az is végleg eldőlt, hogy nincs a baloldalon semmilyen új lendület, új arcok, semmilyen lezárt múlt, más politika, mert a baloldal megújítására tett erőtlen kísérletet csúfosan megbukott. (Persze eleve is bukásra volt ítélve, csak ezt a benne résztvevők politikai képességek hiányában nem vették észre.) Gyurcsány Ferenc az egyeduralkodó, az ő vezetésével a kudarcos múlt emberei térnek vissza a baloldalra a következő évtizedre.
Mindent leuralt, a kicsiket felszámolta, ahogy előre megmondtuk. Lényegében már csak két lehetőséget hagyott: vagy a felesége lesz a miniszterelnök-jelöltje, vagy a fővárosi bábja, aki már 17 évvel ezelőtt is a fizetési listáján volt, és aki azóta is szolgalelkűen hajtja végre akaratát. (Nyilvánvaló, hogy Márki-Zay Péter is csak reggeli lenne a baloldal vezérének.) Folytatódjék hát a színjáték a baloldalon, de a végén biztosan csak egy nevet: Gyurcsány Ferenc.
Megint ránk marad a feladat, hogy legyőzzük jövő tavasszal, készüljünk!
V4 pénzügyminiszteri csúcs Budapesten. Hamarosan bejelentés! 



Hol máshol?! Magyarországon!
Kormányülés, hadgyakorlattal összekötve. Hajrá, Magyar Honvédség! 

Jakab Pétert negyedik helyre száműzték. Ezek után négyszeresen kínzó és négyszeresen aktuális a parlamentben elhangzott hétfői kérdés.
🪑 Újra elfoglalhattam a helyemet a foglalkoztatási szakbizottságban.
👉 2009 óta tevékenykedtem az EMPL bizottság tagjaként, többször is jelentéstevőként, aktív képviselőként.
Független képviselővé…
Még akkor is illik gratulálni Gyurcsány Ferencnek, ha előre tudtuk, hogy minden forgatókönyv szerint ő fog győzni.
Xiva - Felszólalás a TÜRKSOY konferencián
Gidrán, a legmenőbb páncélozott jármű a világon. 


Elcsípett mondatok a Gyurcsány-show-ból – avagy hogyan reagáltak azok, akik a baloldalon miniszterelnök-jelöltek akartak lenni.
Jakab Péter: Akkor most nem nyertem??

Fekete-Győr András: Óvakodj a…
Kormányülés Hajmáskéren. Elismerésünk a Honvédségnek!