Március 15-én, a minden idők legnagyobb Békemenetén, százezrek üzenték meg Brüsszelnek, Kijevnek és a Tisza Pártnak, hogy Magyarország békét akar. Brüsszel azonban a háború folytatása mellett döntött, és most már nyíltan háborúra készül. A brüsszeli vezetők már Európa hadbalépését készítik elő, miközben feltétel nélkül öntik a pénzt és a fegyvert Ukrajnába.

A nemzeti kormány ellenáll, nem enged a háborús nyomásnak, és nem küld magyar pénzt a frontra, de Brüsszel már megtalálta azt a szövetségest Magyar Péter pártjában, amely végrehajtaná a parancsaikat. Ahogy a miniszterelnök is mondta, történelmi győzelmet kell aratnunk, hogy megvédjük a békénket.

Vállaljuk, hogy ilyen felfordult világban is megőrizzük Magyarországot a biztonság és nyugalom szigetének!
Kimaradunk a háborúból, nem fizetünk Ukrajnának, és nem engedjük, hogy egy kijevi bábkormányt ültessenek a nyakunkba!

A Fidesz a biztos választás!

#békemenet

Tizenhat esztendővel ezelőtt, amikor a nemzeti oldal alakított kormányt, akkor szövetséget kötött a roma közösséggel is.

Brüsszel és Kijev karöltve kiárusítanák gyermekeink és unokáink jövőjét. Mi viszont nem fogjuk hagyni, hogy kizsebeljék Magyarországot!

A Midnight Lovassport Egyesületnél nemcsak tenyésztéssel foglalkoznak, hanem mindenkit szeretettel várnak, aki szeretne megismerkedni a lovaglással.

Parlamenti látogatás

Az Országházban fogadtam a gödi szépkorúak egy csoportját.

Jó beszélgetések, közös élmények – mindig öröm, amikor településeinkről érkeznek látogatók a Parlamentbe.

Az ukránok aggódnak.
Eljöttek a Tisza rendezvényére és bejelentették, hogy a Békemeneten voltak többen!
Magyarország nem lesz ukrán gyarmat!
Itt Zelenszkij nem parancsol.
Csak Orbán Viktor a biztos…

Orbán Viktor az, akire ha baj van, mindig lehet számítani! Most pedig a veszélyek korába érkeztünk, amikor a biztosat nem szabad a bizonytalanra cserélni!

A kalocsai Lázárinfó Expresszen átvettük:…

Amikor a Telex elhiszi a saját írásait, majd lemegy Kaposvárra Orbán Viktor országjárására és szembejön a valóság

Nagy István, Igazság órája:
Mindenkinek bele kellene gondolni abba, hogy Magyar Péter és a Tisza miből tud finanszírozni hatalmas tömegrendezvényeket, a médiamegjelenését, ki fizeti az embereit.

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média