Megdöbbentő iratok kerültek napvilágra Amerikában. Ezekből kiderül, hogy Brüsszel már évek óta nyomást gyakorol a nagy közösségi média platformokra, hogy elhallgattassák a nemzeti, konzervatív hangokat és beavatkozzanak a választásokba. A céljuk egyértelmű: Európa-szerte háborúpárti, globalista politikusokat akarnak hatalomra juttatni. Magyarországon is ez a tervük a Tisza Párttal, hogy végrehajtsák az akaratukat: adóemeléseket vezessenek be és belesodorjanak minket a háborúba, mert tudják jól, hogy a nemzeti kormány mindennek ellenáll. Ez egy csendes, de rendkívül veszélyes támadás a demokráciánk ellen. El akarják dönteni helyettünk és nélkülünk a saját jövőnket. Ne engedjük! A Fidesz a biztos választás!

Megdöbbentő, hogy miközben mi a földeken a jövő évi termésről gondolkodunk, a fejünk felett egészen más terveket szőnek.

Kiszivárgott egy titkos forgatókönyv, amely szerint nyugati vezetők már arról…

Az adott szónak és a bizalomnak még van becsülete, különösen a mi közösségeinkben. Most mégis kiderült, hogy Magyar Péteréknél ez nem sokat számít. Egyik volt belső emberük, Csercsa Balázs, maga…

Itt, a Kiskunságban, mi még tudjuk, mit jelent a becsülettel megkeresett pénz. Tudjuk, mennyi munka van minden forint mögött. Brüsszelben azonban úgy tűnik, ezt elfelejtették. A háború finanszírozása…

A Tisza Párt brüsszeli pártcsaládja, az Európai Néppárt, a hátunk mögött döntött a háború folytatásáról. Manfred Weberék egyértelművé tették, hogy az EU-ból katonai szövetséget csinálnának, és ehhez…

Donald Trump hivatalosan is bejelentette:

Orbán Viktort támogatja a választáson, mert ő “soha nem fogja cserben hagyni Magyarország nagyszerű népét.”

Üzenet Amerikából.

“Magyarország nagyra becsült miniszterelnöke, Orbán Viktor igazán erős és határozott vezető, aki már számtalanszor bizonyította, hogy kivételes eredményeket tud elérni.…

Donald Trump hivatalosan is bejelentette: Orbán Viktort támogatja a választáson, mert ő “soha nem fogja cserben hagyni Magyarország nagyszerű népét.”

Magyarország nagyra becsült miniszterelnöke, Orbán…

Donald Trump hivatalosan is bejelentette: Orbán Viktort támogatja a választáson, mert ő “soha nem fogja cserben hagyni Magyarország nagyszerű népét.”

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média