Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése tegnap Strasbourgban ülésezett, ahol Bartos Mónika képviselőtársamat, a Nemzeti Fórum tagját, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének alelnökévé, míg Kovács Elvira vajdasági magyar képviselőt, a szerb delegáció tagját, a Monitoring Bizottság elnökévé választották. Szívből gratulálok és munkájukhoz sok erőt kívánok.

A tanyák világában, a Kiskunság földjén az ember a békére és a kiszámíthatóságra építi az életét. Nem a viszályra, hanem a teremtő munkára.
Ezért történelmi jelentőségű, hogy Magyarország alapító…

Szultan Rajev, a TÜRKSOY főtitkárának új kötetét mutattuk be Lakiteleken, a Hungarikum Liget Kölcsey házában.

Én is búcsúzom Komáromi Attilától, aki a Kádár-rendszerben politikusként is ember tudott maradni és a lehetőségek szerint szolgálta a magyar kultúra szent ügyét.

Aki ránk szavaz, az nem kockáztat.
Aki ránk szavaz, az biztosra megy.
Aki ránk szavaz, az biztosan jól jár.

Mert a Fidesz a biztos választás!

Jó hír a Diószegi utcában és a környéken élőknek!

Indul a nemzeti petíció
A hideg az ukrajnai fronton is befagyasztotta a harcot, a felek drónokkal és rakétákkal támadják egymás energetikai infrastruktúráját. A tárgyalások tovább zajlanak, ám alapvető kérdésekben továbbra…

Hatalmas tempót diktáltunk ma Szijjártó Péter miniszter úrral! 💪

A Külügyminiszter úr egész nap a választókerületemben járt, ahol nem kevesebb, mint 7 rendezvényen vettünk részt reggeltől estig. A…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média